szombat, január 24, 2015

KEDVENCEK | 2014


Sziasztok Cukik! (Igen, nem tudok elszakadni ettől a megszólítástól - hozzám nőtt.) Mint ígértem, ideje elkezdeni a kedvences sorozatot. Most még enyhe visszatekintésképp a tavalyi évre, később pedig minden hónap végén fogok hasonló bejegyzés posztolni. A design-al kapcsolatos szavazást is lezártam - köszönöm mindenkinek, aki voksolt - a majdnem egyöntetű válasz alapján tetszik nektek a kinézet. Azonban mivel az oldalmegjelenítések alapján nem ezt látom - valami mindenképp változni fog, még ha csak rövid időre is.

Leginkább szépségápolási, kozmetikai termékeket hoztam ma - a legtöbbeket már korábbi posztokból ismeritek is. Illetve lesz itt még pár kiegészítő. :)


Körömlakkok

  • Rimmel Salon Pro - 391 Celebrity Bash: Már írtam róla egy egész bejegyzést, de itt is szólnék pár szót az érdekében. Még nyár végén szereztem be leárazva, azóta nagyon sokat díszelgett a körmeimen. Imádom az érett cseresznye vörös színét, illetve egész tartós is. Két rétegben fed szépen.
  • Essence Color&Go - 144 Classic Black: Még 2013 telén kaptam ajándékba egy barátnőmtől, akit már hetek óta azzal nyaggattam hogy 'kell egy fekete lakk'. Szegény beadta a derekát és megvette nekem ezt az Essence lakkot. Teljesen elégedett vagyok vele, bár ez csak közepesen tartós, és szintén két réteget kell felvinni belőle.
  • Essence Color&Go - Gold Fever: Még tavasszal vettem, egy sima, könnyed arany csillámokkal teleszórt áttetsző lakk. Tényleg olyan aranyláz feeling-je van. Minimum kettő vagy három réteget használok mindig belőle, egy nekem kevéskének tűnik.
  • Essence Studio Nails - Hardening Nail Base: Körömerősítő, amit ősszel vásároltam. Megtette a kívánt hatást, habár utólag tapasztaltam, hogy valamiért egész gyorsan lepattog (körülbelül két nap). Leginkább alaplakknak használom, így a felette lévőtől megvédi a körmeimet és erősebbé teszi őket.


Termékek hajra

  • Hajlakk: Wella Performance - Sok hajlakkot használtam el az év során, de ez bizonyult a legtartósabbnak. Kicsit ugyan nehezebb kifésülni, de jobban megtartja az elkészült frizura formáját és még dúsít is.
  • Hajgumik: Takko - Őszintén szólva az eddigi legjobb vételem. Sima, egyszínű, nem az a két használat után szétszakadós típus. Imádom.


Sminktermékek - Arc és száj

  • Labello - Vitamin Shake: Nyáron szereztem be, és egy ideig ez tűnt a legideálisabb ajakápolónak. Azonban később feltűnt, hogy nem javultak tőle az ajkaim (sőt). Emiatt hamar cserére szorult, de szájfényként még használom.
  • Avon - Clearskin Blemish Clearing Cover&Corrector: Bőrtónus kiegyenlítő krém, illetve a hozzá való korrektor. Még 2013-ban kaptam őket, azóta is rendszeresen használom. Mivel nem vagyok alapozós típus, jobban fűlik a fogam a könnyebb dolgokhoz, ezért választottam őket.
  • Balea - Soft&Clear Kompakt Púder: Ezt ősszel vásároltam, mert bepánikoltam, hogy 'így nem mehetek szalagavatóra, nem elég matt a bőröm'. Azóta is használom (az előbbi kettő fölé) és tökéletesen teljesít. Hamarosan veszek belőle még egy dobozzal.


Sminktermékek - Szem

  • NYC - Szemhéjpúderek: Mivel kékes-zöldes-szürke (mikor és kinek mi) színű a szemem, nem szeretem harsány színekkel sminkelni (főleg, hogy csak nagyon különleges alkalmakkor viselek erős sminket). Köztudott, hogy a kék szemekre a barna a tökéletes szín, illetve a krém és bézs árnyalatok - ezért ez számomra a tökéletes választás.
  • Avon - Perfect Eyebrow Pencil dark brown: Mivel szőke a szemöldököm, napi szinten használok szemöldökceruzát, hogy karakteresítsem az arcom, illetve kiemeljem a szemem zónáját. Ezt a ceruzát használtam egész évben, de lehet, hogy a vöröses hajamhoz egy világosabbat is beszerzek.
  • NYC - Automatic Eyeliner Pencil 83 Classic Black: Még az elmúlt év elején divatba jött nálam is ez a szemkihúzós dolog. Az alsó és felső vízvonalamat is szerettem kihangsúlyozni, amiben ez a kis ceruza jó szolgálatot tett.
  • Essence szemceruza faragó: Minden ceruzához szükség van egy faragóra. Nekem ez a két oldalú darab tökéletesen megfelel.
  • Nivea - Extreme Resist 24h szempillaspirál: Bár már eléggé kifogyóban van, nagyon szeretem. Tényleg betartja az elvárt 24 órás hatást, pici keféjével pedig az alsó pillákat sem nehéz sminkelni.
  • Lovely - False Lashes szempillaspirál: Azt hiszem még nyáron vettem a Rossmann-ban, először teljesen beleszerettem, de később be kellett látnom, hogy annyira nem is tartós és vízállóságban sem az első (hogy finoman fogalmazzak). Ennek ellenére, ha csak pár órára vagyok távol, teljesen megteszi.


Kiegészítők


  • H&M - Fülbevalók: Ezt a kis készletet egész évben hordtam. Nagyon tetszik minden egyes darabja, meg vagyok velük elégedve. Iskolába leginkább a felső hármat szoktam hordani, de ha feltűzöm a hajam az alsók is gyakran előkerülnek.
Huhh... Szép hosszú poszt lett. Hónap végén jön az 'elfogytak'-os bejegyzés is, illetve még egy csomó érdekesség! A következő kedvences-be ígérem teszek zenéket is, de amiket hallgattam az elmúlt évben, már mind feltettem. 
Remélem nem untátok magatokat halálra a sok termékleírás közepette, de egy év, az bizony hosszabb időtartam. Havonta ennyi sok kedvencem biztos nem lesz! 
Kitartást január utolsó hetéhez!
P.S: Most már nézegethetitek a fejem az oldalsávon (hihi, gondolom mennyire voltatok rá kíváncsiak...), illetve kommentben várom, a javaslataitokat az oldal fejlesztésével kapcsolatban!

Nektek mik voltak a kedvenceitek tavaly?

Puszi és ölelés,
SR Blog.
     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek írd le a véleményed kommentben, ha megteszed, nagyon szépen meg fogom köszönni, hogy időt szántál rá! További szép napot! :)