vasárnap, február 08, 2015

SUNSPIRATION | The truth about self-harm...


Sziasztok Cukik! Hogy miért írtam a címet angolul, három pontot mögé biggyesztve az nehéz kérdés. Mint ahogy a mára választott témám is. Mivel ez a második poszt, mióta újraindítottam ezt az inspirációs sorozatot, egy különleges témát akartam - nos, íme. Talán ez az egyik, amiről a legnehezebb írni. Mindenkinek más a véleménye, felfogása róla, biztosan vannak, akiknek fogalma sincs, hogy miről beszélek - annál többeknek lábad könnybe a szeme a szó láttán. Mert vannak olyanok, akik kívülről bármilyen boldognak is látszanak, belülről cseppet sem azok...



Sokan kinevetik azokat, akik bántják magukat, mondván "Ettől jobb neked? Úristen, de hülye vagy."... De abba bele gondoltál e már, hogy esetleg pár kedves szó, vagy csak egy beszélgetés - nem feltétlenül erről a témáról, hanem valami totál sablonosról, vagy amin lehet nevetni - mennyivel többet segítene? Te nem tudod elképzelni, vajon hányszor hülyézhették le, vagy alázhatták meg nyilvánosan azt az embert ma. Fogalmad sincs arról, hogy miken megy keresztül - otthon, az iskolában, bármely olyan közösségben ahol kötelező megjelennie, de kínosan érzi magát: mert bántják. Ha valaha is lealacsonyítottál egy embert azért, mert bántalmazta magát - őszintén kérlek, hogy süllyedj el.


Rengetegen nem értik, "Miért?!", és bugyutábbnál bugyuta feltevésekkel bombáznak: "Biztosan elmentek neki otthonról", de kedvencem a "Hagyjuk már, csak meg akar halni". (Ha videós lennék, ide biztosan bevágnék egy tapsolós GIF-et) Nos, akkor most megpróbálom kifejteni nagy vonalakban azt az érthetetlen miért-et.
Te gondoltál már arra, hogy sohasem voltál/vagy/leszel jó senkinek? Hogy nem vagy elég, nem vagy megfelelő? Senki sem szeret, csak elítélnek, megvetnek? Mélyedtél már bele a gondolataidba és a képzeletedbe úgy, hogy megbántad örökre? Képzelted már azt, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem lennél? Hogy a barátaid csak elviselnek, de igazából nem szeretnek - s talán a családod is hasonlóképpen? Vagy... talán nincsenek is? Gondoltad már magad elviselhetetlenül csúnyának, rondának és gusztustalannak? Olyan szinten, hogy undorodni tudtál a tükörképedtől? És senki nem volt melletted, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről? Érezted már, hogy minden összeomlik körülötted, és semmi nem jön össze? Voltál már depressziós? Egyáltalán érted ennek a szónak a jelentését?
Ha a kérdéseimre igen a válaszod - tartozom Neked egy öleléssel.


Dobálózhatnék közhelyekkel, hogy ez nem megoldás, stbstb... De tudom, hogy azzal nem segítenék. Az emberek egy része hajlamosabb jobban elviselni a fizikai fájdalmat, mint a lelki eredetűt. Ezt úgy értem, hogy egy sértést nehezebben dolgozol fel, mint pár késvágást. Amikor a vágások felszabadító erővel rendelkeznek, s már annyit sírtál magad miatt, hogy alig érzed őket.
Rengeteg tinédzser és fiatal felnőtt éli át ezt: iskola, házsártoskodó, maximalista család és hamis barátok körül kering az életük. Egy ideig jól teljesítenek az irtóztató mennyiségű stressz alatt, azonban eljön egy pont, amikor elpattan bennük valami, úgy érzik reménytelenek, semmirekellők, s jobb lenne ha vége lenne az egésznek. 
De az, aki sohasem volt benne az egészben, nem tud velük együttérezni, még egy kicsit sem. Hiába próbálod megvigasztalni őket, tartok tőle, hogy csak még rosszabb helyzetet teremtesz - mert ők azok az emberek, akik utálnak sajnálva lenni. Ha azt érezteted velük, hogy "jaj, te szegény...", akkor csak még jobban megnő bennük a dac és még annyira sem fogják kibeszélni magukból a problémát.


Ha őszintén segíteni szeretnél azt szavakkal nem fogod tudni megtenni. Ezeknek az embereknek támaszra van szükségük, nem kioktatásra és sajnálkozásra. Arra vágynak, hogy legyen mellettük valaki, aki megfogja a kezüket, átöleli, meghallgatja őket. Szükségük van szeretetre, óriási mennyiségben. És ezt azzal nem fogod tudni megadni nekik, hogy csak azt hajtogatod, "a helyedben én nem vágnám meg magam...". Tudd, hogy ha nem akarod megérteni, nem is fogod. Ilyen esetben pedig inkább maradj ki az egészből...
Ha valaki, aki bántotta magát megnyílik Neked - értékeld. Biztos lehetsz benne, hogy különleges, jelentőségteljes ember vagy az életében és nem szeretne elveszíteni - még ha ezt nem is tudja mindig kimutatni. Ha mesél neked a múltjáról, tartsd tiszteletben a beszélgetést, ne szólj közbe, inkább csak hallgass és bólogass. Ne sajnáld! Soha! Ne azért légy a barátja, mert sajnálod, hanem mert elfogadod és szereted. És semmiképp ne könyveld el úgy, mint egy "önsajnáltató"-t. Mert ahhoz semmi köze ennek a dolognak.


Nos, tudatában vagyok, hogy emiatt a poszt miatt nem leszek a legkedveltebb, talán nem ez lesz a legolvasottabb - de biztos vagyok benne, hogy ez az egyik legfontosabb dolog a mai fiatalok egy részének életében. Ha nem vagy közöttük, kérlek, hogy ne is gondolj soha ilyesmire - mert ha egyszer belekeveredtél, nem lehet belőle könnyen kijönni. Mert a fájdalom csak egyre erősebb és erősebb lesz... Ha pedig már benne vagy: csak meg akarlak ölelni, és tudd, még ha nem is ismerjük egymást, rám számíthatsz. 
Minden évben többször rendeznek "eseményeket", a self-harm megállítására, azoknak, akik csinálják/csinálták, ez segíthet túllendülni rajta. A jövő héten is számíthattok egy ilyenre:

"Ha valaha is bántottad magad, vagy Depressziós, Magányos vagy és úgy érzed nem vagy elég jó senkinek, állandóan csak bántanak mások, senki sem ért meg, akkor 2015. február. 13.-án öltözz fel teljesen feketébe és rajzolj az egyik kézfejedre egy fekete szivet! Ha mást is látsz így akkor menj oda hozzá és öleld meg. NE FELEJTSD EL!"

Remélem páran csatlakoztok, én már csak azért is, hogy segíthessek másoknak, akik ilyen problémával küzdenek/küzdöttek. Bízom benne, hogy sikerül egy kis pozitív energiát adnunk.
Kitartást Nektek, vigyázzatok magatokra, szép hetet kívánok! Szeretlek Titeket, és remélem tudjátok, hogy én szívesen beszélgetek bárkivel, bármiről, bármikor. Csak keressetek meg!

Puszi és ölelés,
SR Blog.

13 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzésed most adott egy kisebb löketett és remélem ez az írás, még sok emberhez eljut.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tudtam segíteni és én is teljes szívemből remélem a fentieket:')

      Törlés
  2. nagyon jó ez a bejegyzés, örülök, hogy vannak még ilyen emberek! :) szerintem aki idetéved iylen lelkiállapotban, nagyon jól fog neki esni amit írtál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat, tényleg csak segíteni szeretnék a leírtakkal mindenkinek. :)

      Törlés
  3. Én esküszöm majdnem megkönnyeztem a bejegyzést az olvasás közben, és most is csak a szobatársaim miatt tartom magam, nem szeretek mások előtt sírni. De ez hatalmas löketet adott nekem, hogy egy kicsit én is kitárulkozzak az új kezdeményezésem kereteiben. Ha beleegyezel, akkor feltűntetném ezt a bejegyzést majd a posztban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen engedélyezem, sőt örülök neki - és neked is! Örülök, hogy tudtam segíteni és löketet adni, mivel ez a célom ezzel poszttal, és tulajdonképpen az egész inspirációs-sorozattal is, melynek keretein belül készült.
      U.i.: Ne sírj ♥

      Törlés
    2. Köszönöm a beleegyezést és ezt a nagyon színvonalas bejegyzést is :) majd még mindenképpen jelentkezem, és a posztot is linkelni fogom

      Törlés
    3. Szia :) el is készültem a bejegyzéssel, és itt van a link is, amit megígértem neked. Egy kicsit kapcsolódik a friss cikkhez is, sőt inkább ahhoz kapcsolódik, mégis ez a cikk adta meg nekem a kezdő löketet :)

      Törlés
  4. Szia. Ez a bejegyzés kicsit segített, mert én is hasonló helyzetben vagyok. (Bár én még nem csináltam ilyeneket)....Hiába már éve beszélek németül, nem mindenkinek nyílok meg. Úgyértem, a tanárokkal alig, vagyis szinte nem beszélek. Valamikor felszólítanak, hogy olvassak, de én csak várok, rámeredve a papírlapra, hogy végre szóljon másnak, az olvasson. Főleg az egész osztály előtt nem szeretek beszélni. És van egy két kedves ember.."ajj Lilla", cammogások és a "na olvass már", "Lilla", "Jaj nem kell félned, itt senki nem nevet ki" blablabla néha ráfogom, hogy azért nem olvasok hangosan az osztályban, mert félek, hogy kinevetnek. Meg valamilyen phszihológus féléhez járok két barátnőmmel, "hátha ők azon segíteni tudnak"..Egyszerűen nem értik meg, h én hoznám a jó jegyeket, csak ne hangoztassák ezt az egészet folyton. Persze a barátaimmal teljesen normálisan beszélek, néha hangosan, amikor tömeg van a folyosón, akkor inkább halkabban...Szóval, majd én is beöltözök holnap, és remélem valakivel szembetalálkozok itt Németországban :PP (Bár erősen kétlem..:D) Amúgy nagyon jó bejegyzés lett :) Köszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat, és nagyon remélem, hogy hamarosan könnyebb lesz számodra minden! Az olvasással kapcsolatban az a véleményem, hogy senki nem erőltethet rád semmit - ha nem akarod, nem fogod megcsinálni, kész. Emiatt beszólni sincs indokuk. A barátok pedig tényleg nagyon sokat tudnak segíteni ilyen helyzetben, főleg ha mindvégig melletted állnak.
      Sok szerencsét kívánok Németországban! :)

      Törlés

Kérlek írd le a véleményed kommentben, ha megteszed, nagyon szépen meg fogom köszönni, hogy időt szántál rá! További szép napot! :)