vasárnap, július 26, 2015

KONYHA | Gyors reggeli/vacsora


Sziasztok! Régen volt már főzöcskézős bejegyzés, ideje volt, hogy újra beszabaduljak a konyhába. Ezúttal egy gyorsan elkészíthető, egyszerű reggelit fogok készíteni (amit akár vacsorára is fogyaszthattok). Az a jó benne, hogy eléggé variálható, ízléseket szerint csinálhatjátok meg. Úgy gondolom... Kezdjünk is neki! :)



Elsőként egy kis üvegtálkát veszek elő, majd vágódeszkát. Az utóbbin egy szelet kenyeret kockákra vágok, s a tál aljába teszem.


Ezután selyemsonkát (kb. 4-5 szeletet) aprítok fel, csíkokra - ez a mehet a tálkába, a kenyér tetejére.


Sajtot reszelek (ízlés szerinti mennyiséget) - majd ezt a sonka felé púpozom. 
Ha ezek megvannak, jöhet a fűszerezés. Ha sósan étkeztek, akkor tegyetek rá egy csipetnyit. Én metélt hagymát szoktam rászórni, esetleg egy csipet frissen őrölt borsot. 
Fűszerezés után irány vele a mikró - magasabb hőfokon, egy-két perc alatt összeérnek az ízek. 

Ennyi is lenne a mai receptünk! TIPP: ha szeretitek a tojást, egyet verjetek fel, készítsetek belőle rántottát és tegyétek az előző három réteg tetejére (persze a mikrózás után). Jó étvágyat hozzá!
Az elkövetkező napokban nem tudom, hogy fogok tudni posztolni (dolgozom és fesztiválra is megyek), de egy eseménydús beszámoló biztosan lesz csütörtök tájban! ♥

Ölelés,
Gabi.

     

6 megjegyzés:

  1. Nyamm :) most megéheztem! Valamikor mindenképp megcsinálom,köszi ezt a bejegyzéést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, előre is jó étvágyat kívánok hozzá! :)

      Törlés
  2. Bár konkrétan a hozzávalók egyikét se ehetem, de nagyon tetszett ez a poszt ^-^ Öcsinek úgyse tudtam mit adjak vacsira. c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, legalább a tesódnak tudtam segíteni :)

      Törlés
  3. Most elképzeltem, ahogy reggel is itt eszem a konyhában ezt a finomságot. Na, majd egyszer neki láttom magam, és elkészítem. (ezen a héten reggel korán kelek, mert angol tanfolyamon fogok résztvenni) - szóval nem biztos, hogy el fogom tudni készíteni, de minnél hamarabb akarom! 😊 ^-^
    Jó fesztiválozást és munkát! (: További izgalmakkal teli nyarat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és neked pedig jó tanulást és főzögetést! :)

      Törlés

Kérlek írd le a véleményed kommentben, ha megteszed, nagyon szépen meg fogom köszönni, hogy időt szántál rá! További szép napot! :)